Művésztelep - Tehetséggondozó Központ
Kreativitást fejlesztő verbális feladatok
A következő feladatokat szóban esetleg írásban is el lehet végezni. Céljuk a gyerekek különböző kreativitás szintjének a fejlesztése. Alkalmazhatóak a tanítás-tanulás folyamatában, rá lehet kötni tananyagrészekre, de otthon, családi körben is végezhető, a családtagokkal együtt "játszható".
1. Mese folytatása– olvassanak fel egy ismeretlen mesét vagy érdekes történetet, majd egy ponton (fordulat a mesében) álljanak meg a történet elmesélésével, és hagyják, hogy a gyermek fejezze be. Ehhez a feladathoz rövid meséket vagy történeteket javaslok, de lehetséges egy hosszabb mese több ponton való megállítása is. Miután a saját verzióját elmondta, meséljék el neki az eredeti történetet, beszéljék meg a kettő közötti különbséget.
2. Új befejezése egy mesének – olvassanak el egy mesét vagy történetet (az elejétől a végéig), majd kérjék meg a gyermeket, hogy írjon (találjon ki) új befejezést a történetnek. Ezt feladatot sok féle képen lehet variálni – új cselekményt kell kitalálni, új szereplőt, akinek feladatai lesznek a történetben, esetleg a mesehősnek adunk egy segítőtársat stb.
a) változtasd meg a mese végét
b) mi lenne ha...... ? (a történet a holdon játszódna, ha a főhősnek lenne egy varázspálcája, ha a vasorrú banyának lenne telefonja stb.)
3. Meselánc – ehhez több ember kell, nagyon jól játszható a családban a szülőkkel együtt. Valaki elkezd egy történetet – ez lehet egy mondat is. Ezt kell a következőnek folytatni úgy, hogy kapcsolódjon az előző mondathoz. Utána jön a harmadik személy, aki szintén folytatja az előző mondatot. Történet láncot fűznek össze belőle.
4. Történet kitalálása – saját történetet kell kitalálni valamilyen megadott szempontok alapján. Mindig az a jó, ha abból indulnak ki, ami éppen a gyermeket érdekli. A feladat típusait leírom, de próbálják meg olyan tartalommal feltölteni, ami érdekli Kristófot (dínó korszak?).
5. Hajótörött egy lakatlan szigeten - a gyermeknek el kell képzelni, hogy hajótörést szenvedett. Egyedül van a szigeten, és sajáőt erőből kell megoldani problémákat. Pl.: Étellel teli konzervdobozt sodort partra a tenger, de nincs mivel felbontanod. Hogyan oldanád meg? Van fa a szigeten, de nincs mivel tüzet gyújtanod. Hogyan gyújtasz tüzet?
FELADATOK
5. Felfedeztek egy új bolygót, és találtak rajta életet. Adj nevet a bolygónak, írd le, milyen élőlények lakják a bolygót, mivel táplálkoznak, mivel foglalkoznak egész nap.
6. Egy lény egy idegen bolygóról ellátogatott a Földre. Írd le egy napját: mit csinált, mi az ami tetszett neki, mi az ami nem, hová látogatott el stb.
7. Írd le, mit változtatna meg a Földön az idegen bolygóról ide látogatott lény, hogy otthonosan érezze magát.
8. Oldd meg a következő problémákat:
Szeretnéd felakasztani a falra az új festményt, de csak szöged van, nincs kalapácsod.
A kabátodon a cipzárról leszakadt és elveszett a cipzár felhúzója. Össze akarod húzni a cipzárt, mert fúj a szél.
Kaptál valakitől egy pohár forró teát, amibe tettek cukrot is, de nincs kiskanalad, és nem tudsz kölcsön kérni senkitől sem, mert az utcán sétálsz. Hogyan kavarod föl a cukrot?.