SZÉCSI VALÉRIA - ONLINE KIÁLLÍTÁS VI.

Szegeden élő,  jászságból származó festőművész vagyok. Tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem, JGYPK Rajz-Művészettörténeti Tanszékén végeztem (2001-2006 ). 2005- től tagja vagyok a  Magyar Alkotóművészek Országos Szövetségének. Mesteremnek Kokas Ignác festőművészt tekintem, aki személyesen segítette alkotói, és szakmai munkámat is.

Munkáim számottevő részét a természet bűvöletéből merítem. Voltaképpen nagyító alá rendezem a látottakat: így képeim egy kisebb fragmentumát tükrözik a valóságos látványnak, egyfajta sajátságosan létrehozott mikrovilágot felidézve. Kísérletező alkotóként próbára teszem magam: olykor a lelkiállapot visz el az anyaghoz, máskor az anyag kínálja fel magát az alkalomhoz. Többnyire  hagyom, hogy az érzéseim döntsenek, aztán már csak kordában tartom, kompozícióba terelem őket a vásznon... .

 Így születettek meg a "Kéregbarázdák" , melyek előélete máig megmagyarázhatatlan, hiszen én a vizek szerelmese voltam...

Valami hihetetlen erő vitt, vonzott a természetbe, a fákhoz. Csodáltam a fakérgek mintázatát, színeit,- melyek lépten-nyomon  megállásra kényszerítettek, elbűvöltek.  Végül a téma már hozta magával a technikai megoldást is.: A  fához nem illik a lágy vizes festéstechnika, ám ha fűrészport szórok a ragasztós festékre, akkor érdes felületet képződik, amit kaparással barázdákká alakítok. Ezek a mélyedések egyfajta szimbolikus karcolatok is: egy nehéz időszak mélységei és -magasságai... A barázdák között megbúvó, vagy éppen elővillanó fények, voltaképpen stilizált gyertyalángok: EMLÉKEZÉSEK  

A gyökereimhez való ragaszkodás, a szüleim elvesztése, a szülőfalumhoz, Jászboldogházához való kötődésem ihlette festményeimet.  A bennem rejlő lelki folyamatok lenyomatai  lapulnak meg a redők között...   

  " A végső cél amire törünk, a földhöz hasonlatos: az élő anyag megszámlálhatatlan rétegének az összefoglalása. Az igazi érzékenység akkor születik, amikor a festő felfedezi, hogy a fa örvényei, és a víz kérgei testvérek, a kövek és a saját arca ikerképek, - s ekkor összehúzódik lassan a világ, a művész pedig látja, hogy a látszat esői mögött feltornyosulnak a nagy és lényeges jelek, melyek egyszerre jelentik a személy és a világegyetem igazságát."   

/ Max Ernst /