Művésztelep - Tehetséggondozó Központ


FECSÓ SZILÁRD - ONLINE KIÁLLÍTÁS I.

2020.04.12 15:15

Fecsó Szilárd - Sebek

Az utóbbi időben sokat foglalkoztatnak a tárgyak és jelentésük vagy jelentőségük az ember életében. A tárgyak körül vesznek bennünket egész életünk során. Vannak olyanok, amelyeket mindenképpen szeretnénk birtokolni, vannak amelyekről úgy gondoljuk, hogy elengedhetetlenek az élethez, és vannak, amelyektől semmiképpen nem szeretnénk megválni. A tárgyakkal kapcsolatban akkor kezdtem másképpen gondolkodni, amikor a szüleim meghaltak. Zsákokba gyűjtöttük ruháikat, és azok a tárgyak, amelyeknek meg volt a helye az életükben, abszurd és élettelen módon hevertek valahol a szobában. Egyszer csak nem volt jelentőségük, sem értékük. 

Először a szüleim tárgyait használtam fel alkotásaimban: Szubjektív geometria - Apa, Anya. Gipsz mintát vettem a tárgyakról, és a valódi használati tárgyak gipsz lenyomatait ragasztottam fel a vászonra. Tulajdonképpen hasonlított ez az eljárás a halotti maszk készíítéséhez, és talán - így utólag belegondolva -, azok is voltak. A többi alkotás esetében  (a Szubjektív geometria sorozat többi darabja) szintén a házban található eszközök lenyomatait használtam föl, de ott már a tárgyak általános vagy szimbolikus jelentésével dolgoztam. A Szubjektív geometria sorozat vászonra készült. Terveim között szerepel a sorozatot folytatni. Ehhez a koncepcióhoz szorosan kapcsolódnak az aszamblázs dobozok, amelyek vitrinre, vagy szekrényre emlékeztetnek. A Páter noster című alkotás egyszerre hsonlít egy vitrinre, ahol a nippeket helyezték el gondosan, és a körforgó személyfelvonóra, amely körbe-körbe jár. A polcokon különböző nippeket helyeztem el, amelyeknek a groteszk voltát úgy próbáltam eltünteni, hogy egyszínűre festettem a tárgyakat, két kivétellel - két kis porcelánmadár eredeti színeit meghagytam. A háttérben újságkivágásokból készítettem kollázst. 

A legutóbb készített hasonló koncepció mentén létrehozott alkotásom egy videóinstalláció, amelyet a X. Kortárs Keresztény Ikongráfiai Biennáléra készítettem. A biennálé idei témája a Szent vendégség - Úrvacsora volt. Jelenleg Kecskeméten, a Katona József Múzeumban (Cifrapalota) látható. Az installáció címe: Sebek. A videóinstalláció három különálló objektből áll, amelynek az alapját három szék képezi. Ezekre vannak felinstallálva asszamblázs  technikával a különböző tárgyak. Ebben az esetben valóságos tárgyakat használtam. Mindegyik objektum tartalmaz egy kisméretű monitort, amelyen videó animáció látható végtelenített felvételként. Az első monitoron átütött kéz, a másodikon átszúrt test, a harmadikon átütött lábfej részlete látható. Az installáció lényegében a két út (keskeny és széles út), a belső és a külső, a bűn és a megváltás, élet és halál konfliktusára épít. A láthatóhoz ragaszkodó, a mindennapi kísértésekben meggyöngült ember Jézus utáni vágyakozásának metaforikus megfogalmazása. A vendégség többféleképpen értelmezhető – a bennünket vendégül látó irgalmas Isten, és az önmagát másokért feláldozó Krisztust vendégül látó (de erre sokszor képtelen) emberi szív. Ennek  metaforikus átfogalmazása a szék, amelyre az ember mindenfélét pakolt egész életében, ezért nem maradt hely Jézus számára. Az Istent vendégül látni, Jézust, szívébe beengedni és megváltozni képtelen ember tragédiája, amelyet felold az Isteni irgalom és kegyelem -  Ő lát vendégül bennünket. Az objekt részét képező tárgyak a mindennapi élet tárgyai, melyekre kettősség jellemző: autókulcs, mobiltelefon, ébresztő óra – rózsafüzér stb. A három szék a szentháromságra valamint a Golgotára utal. Az installáció kapcsolódik a kortárs művészettörténethez is – Joseph Beuys „fájdalom székének” (Zsír szék, 1964) átértelmezése, amely szakrális tartalommal egészíti ki az eredeti koncepciót. Tartalmilag a három videó zárja le a kompozíciót – Jézus sebei, kereszthalála képes mindent felülírni és újjászülni. 

(A képgalériában szereplő három fotót a jobb minőség miatt a hiros.hu oldalról vettük kölcsön: https://hiros.hu/kultura/kepzomuveszet/megnyilt-a-x-kortars-kereszteny-ikonografiai-biennale)

—————

Vissza


Képgaléria: Fecsó Szilárd - Sebek

/album/kepgaleria-fecso-szilard-sebek/sebek-jpg/
/album/kepgaleria-fecso-szilard-sebek/a5bd2f9b90c93d60dd987ce8f56c1bad7-png/
/album/kepgaleria-fecso-szilard-sebek/a56f41bda06287f81e811a4cfffa733ff-png/
/album/kepgaleria-fecso-szilard-sebek/megnylt-a-x-kortrs-keresztny-ikonogrfiai-biennl0-0-800-png/
/album/kepgaleria-fecso-szilard-sebek/szubjektiv-geometria-i-apa-subjektivna-geometria-i-otec-kombinovana-technika-asamblage-100x120-platno-jpg/
/album/kepgaleria-fecso-szilard-sebek/subjektivna-geometria-iv-mama-kombinovana-technika-asamblage-100x120-platno-jpg/
/album/kepgaleria-fecso-szilard-sebek/szubjektiv-geometria-iii-a-karpit-mogott-subjektivna-geometria-iii-medzi-kombinovana-technika-asamblage-100x120-platno-jpg/
/album/kepgaleria-fecso-szilard-sebek/szubjektiv-geometria-iv-mindennapi-kereszt-subjektivna-geometria-ii-kriz-kazdodenny-kombinovana-technika-100x120-platno-jpg/
/album/kepgaleria-fecso-szilard-sebek/a1-jpg9/
/album/kepgaleria-fecso-szilard-sebek/img-20200229-114339-jpg/

—————