Művésztelep - Tehetséggondozó Központ
2012.10.7. Keglevich kastély, Torna
A kiállítás helyszíne rendhagyó, de maga a kiállítás kifejezés sem fedi teljesen a valóságot. A képzőművészeti akció, amelyik valójában egynapos rendezvény, inkább szembesítés, önazonosulás, önazonosítás semmint hagyományos képzőművészeti tárlat.
A helyszín azáltal válik rendhagyóvá, hogy a régió kulturális tudatában szimbólumként, ikonként rögzült épületet, helyszínt választottuk , a tornai Keglevich kastélyt. A helyszín megnevezés sem fedi teljesen a valóságot, mert a kastély és környéke művészeti tárgyként működik - vagyis nem a kiállított tárgyaknak ad helyet, hanem maga a kiállított tárgy.
A kastély nagyon rossz állapotban van – senki földje – nincsenek ablakok, a helységek falain még látni a valamikori díszítést, az oldalfalakat a helyiek kezdték elhordani, tele volt szeméttel, falfirkákkal, az emberi tevékenység mindenféle nyomaival. A kastélyhoz valamikor tó is tartozott, az öregek emlékeiben még él a reggelente kilovagló kontesz képe. A kastélyt 45-után a szövetkezet vette birtokába, lakói elmenekültek külföldre, a tavat lecsapolták, vizét elvezették, a hatalmas kert, birtok is átalakult, a hátsó részben házak, lakások épültek. Később 89 után folyamatosan romlott az állapota, akkori tulajdonosa nem törődött vele, az épület kezdte megadni magát az időnek és a vandalizmusnak. Pár éve új tulajdonosa lett az épületnek, aki szeretné felújítani, helyrehozni a kastélyt. Röviden ez a kastély története, vagy még inkább kálváriája, ezért választottuk a képzőművészeti akció címéül is ezt a fogalmat.
Az épület kálváriája, az ember kálváriája. Vizuális szinten összekapcsoljuk a két utat: az épület, mint a közös kulturális tudat szimbólumát, az általános emberi úttal. Az épület a történelem folyamán változásokon ment keresztül, ennek a változásnak megvoltak az állomásai, ehhez kacsolódnak a képzőművészek gondolatai, installációi, amelyek az ember bizonyos állomásairól, stációiról tesznek bizonyságot – nem feltétlen szakrális értelemben. A teremtés és rombolás, mint a történelem, a közös tudat, de akár az egyéni tudat része, jelen van minden korban és minden területen. Az installációkban használt tárgyak ezeknek a folyamatoknak a vizuális lenyomatai, adathordozói, melyek szimbólumként működnek.
A koncepció része az is, ahogy a kiállítás megnézhető, megközelíthető: az installációk egy részét csak ablakon keresztül lehetett megnézni, de voltak olyan helyek is, ahová be lehetett menni. Elindulunk egy pontból, és eljutunk egy pontba - vagyis az installációk megtekintésének pontos koreográfiája van, „stációról stációra” haladva lehet megnézni a termeket. Így a néző is egyfajta utat jár be, nemcsak képletesen.
Kiállító képzőművészek: Cselényi Árpád, Dudás Bálint, Éliás Ádám, Fecsó Szilárd, Komjáti Zsolt, Pribék Gábor-Pólós Zoltán, Raček Eszter, Tóth József
